Sikersztorik

Örömünkre szolgálnak a tanulóktól kapott visszajelzések, amelyek mindegyike pozitív
hangvételű, barátságos. A leveleket beérkezés sorrendjében jelenítjük meg, tehát a legelején mindig a legfrissebb hallgatói sorokat közöljük. Mindenkit nem tudunk idézni, de íme néhány levél, amelyekből idézünk (a levélírók iskolánk központján keresztül elérhetőek!):

Tóth Rita, jóga oktatói tanfolyamunkat végezte el, íme kedves sorai:

"Köszönöm szépen az oklevelet és az egész tanfolyamot is. Nagyon hasznosnak, tartalmasnak értékeltük a tanfolyamot, Julcsi személyében pedig egy valóban értékes tanárra leltünk. Köszönet érte!
Minden jót kívánok. Üdvözlettel, Rita"

Ray Ágnes (Budapest) a Rehabilitációs szakember oktatói tanfolyamunkon vett részt, amelyet így értékelt:
 "Szia Mariann,
az egyik nagy múltú sport klubnál dolgozom, mint fizioterápiás szakember és a nemzetközi diplomát adó rehab.oktatói tanfolyamot is azért végeztem el nálatok, hogy a munkámat még hatékonyabbá tudjam tenni.

Nagyon örültek a fönökeim is az új végzettségemnek, de a legjobb az egészben az, hogy a külföldi edzőink komolyabban veszik a munkámat!

Eddigi sikereim csúcsa pedig, hogy két barátomnak is hatékonyan tudtam segíteni a váll ill. derék problémáik leküzdésében. Hálájuk volt az igazi fizettség!
Budai Lacinak külön köszönöm a magas szinvonalú oktatást és a türelmét! Üdvözöllek, Ági"

Hegedűs Beáta (Budapest) két tanfolyamunkon is részt vett. Íme kedves sorai:

"Kedves Marianna,

szakmailag és emberileg egyaránt nagyon sokat kaptam a Jóga-oktató és a Kismama Pilates  oktatói képzéseken, köszönet érte Varsányi Julianna és Dávid Enikő tanárnőknek, és természetesen Neked és az Afpa-Europe csapatának. A képzések végig jó hangulatban teltek kedves hallgató társakkal, minden felmerülő kérdésre választ kaptunk. A marketing és táplálkozástani előadások (Drocsa Józseffel) is érdekesek voltak, sok hasznos információt  lehetett belőlük meríteni. Örülök,hogy nálatok tanulhattam és a közeljövőben Ázsiában a gyakorlatban is alkalmazhatom az itt elsajátított tudást. Sikerekben és eredményekben gazdag új évet szeretnék kívánni Neked és munkatársaidnak, és köszönet érte, hogy létrehoztad ezt a remek iskolát!                                                                                                           Szeretettel üdvözöl, Hegedűs Bea"

Szentirmai Erzsébet (Budapest) a Rehabilitációs szakember képzésünkön vett részt:

"Kedves Mariann
Nagyon boldog vagyok és köszönök Neked is és a Budai László tanár Úrnak is mindent! Jelentkeztem a Senior tréner képzésetekre is. Csodálatos ez az iskola, nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy megismerhettelek titeket!"

Gyimesi Borbála (Budapest) jóga képzésen vett részt iskolánkban:

" Kedves Mariann. Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon, sok hasznos dolgot tanultam. Külön köszönet, hogy Júliannát választottad jóga tanárunknak!"

Ásztai Ildikó (Budapest) kedves szavai:

"Egy nagyon kellemes, kedves, segítőkész csapatot ismerhettem meg a Body 'n' Soul Pilates tanfolyamán. A tanárok nívós szakmai tapasztalata, emberségessége, lelki ismeretessége, nyitottsága még jobban megkedveltette velem Pilates módzserét.
Öröm velük, tőlük tanulni, akik elhivatottak munkájuk iránt, és tudásuk maximális átadásáal igyekeznek minket, tanulókat felkészíteni e tudás átadására. Mi egyenrangúnak érezhetjük magunka a tanfolyamokon az előadókkal, barátias, családias légkörben, sok mosollyal, feledve a vizsgadrukk viszontagságait. Hálás és büszke vagyok, hogy Mariannát személyesen ismerhetem és tőle tanulhatok!" 

Dubi Szilárd (Máriakálnok) véleménye:

" Kedves Mariann,
Nagyon köszönöm a magas színvonalú oktatást. Mindenek előtt hadd említsem meg kedvességed, nyitottságod és segítőkészséged, ezen felül pedig szeretnék köszönetet mondani mindazért a tapasztalatért, amit átadtatok nekem, te és a szakmailag felkészült csapatod!

Bár levelezőn végeztem az oktatást a távolság miatt, és ezért sajnos nem tudtam teljesen részt venni az órákon - amit sajnálok is -, de még így is tökéletesen el tudtam sajátítani mindazokat a fontos információkat, amiket közöltetek velem.

További sok sikert és még több kreatív edzésprogramot kívánok neked, amelyet az Amerikai Fitness Szövetség hivatalosan is elfogad!

Egy frissen végzett Pilates trénered!"
 

Szűcs Judit Angliából írta e kedves sorokat:

"Szia Mariann,
nagyon szépen köszönöm a tananyagot!
Kivételesen kedves, és figyelmes elbánásban részesültem, és ezt szeretném megköszönni, magyartól rég tapasztaltam ilyet!
Biztos, hogy a többi tanfolyamot is nálatok végzem!
Köszönöm szépen:
Judit"

Véghelyi Ilona Tótvázsonyból jött iskolánba tanulni, a napokban küldte ezt a kedves levelet:

"Szia Marianna!

Szeretném megosztani veled az örömöm.Egy bakonyi kis faluba tartok Pilates órát,  ma 18 fő vett részt és nagyon tetszik nekik.Elősször azt gondoltam nem lessz siker, mert zene után érdeklődtek. Én zene nélkül kezdtem,mert szerintem így jobban lehet a gyakorlatra koncentrálni és győztem, mert imádják.Minden alkalommal telve energiával  térek haza. 

Sokszor gondolok rád,őszinte szeretettel Ilu."

 
Egyik kedvencünk Weiszné Tóth Erikáé, aki ma már Pakson tart Pilates órákat! Idézet a levélből:
       
„Szia Mariann! Nagyon szépen köszönök minden segítséget. Sok iskolában tanultam már, de ilyen segítőkész tanárokkal, oktatókkal még nem találkoztam. Úgy éreztem magam mint egy nagy családban, ahol nincsen szakmai féltékenység, és mindenki próbálja a tudásának a legjavát adni. Ez nem csak rátok vonatkozik, hanem a csoporttársakra is.
Köszönöm!Nem szeretném, ha ezt pedálozásnak vagy "nyalizásnak" tartanád. Egyszerűen csak leírtam a véleményemet, mely szeretném ha megerősítene benneteket a munkában.
Nem is újságoltam, hogy úgy készültem a vizsgára, hogy a családnak már tartottam 2 órát. Nagyon tetszett nekik, de én úgy érzem van még mit gyakorolnom.  Szeretnék érdeklődni a Pilates továbbképzésekkel kapcsolatban. Érdekelne a kislabdás, a gyerek és ahol több gyakorlattal gazdagodik a tárházam. 
Köszönöm.
Weiszné Tóth  Erika”

Neudeck Dóra Bécsből jött el hozzánk, hogy elsajátítsa a Pilates módszert. Ő így ír a sikereiről:

„ Drága Mariann! Beindultak az óráim, képzeld már 4 csoportom van, és szinte minden nap
gyakorolom a Pilatest! Imádom! Köszönök mindent! Büszke vagyok rá, hogy nálad tanulhattam!”

Berdó Katalin Hartáról, az alábbi sms-t küldte el nekünk:

„Kedves Mariann! Nagyon jól beindultak a Pilates óráim itt Hartán! Átlagosan 20 fő jön el egy órámra, ez egy picit megnehezíti az óra adást, de óriási örömet okoz, hogy tetszik nekik, ahogy órát adok. Köszönök neked mindent! Puszi, Kata (Hartáról)”

Linkáné B. Margit, Bócsán tart Pilates órákat, ő így mesélt sikereiről:

„Nagyon jól beindultak az óráim! A vendégeim mindegyike nagyon lelkes, és imádják az edzéseket! Én magam is fantasztikus átalakuláson mentem keresztül! Nem csupán fizikailag, de lelkileg is tökéletesen fitt vagyok! Szeretném megmutatni mindenkinek, hogy milyen fantasztikus edzésmódszer a Pilates! Köszönöm a magas színvonalú oktatást! Puszi! Margó”

Cerventóné Gábor Barbara Malagáról (Spanyolországból) érkezett hozzánk tanulni, ma már ő is sikeres Pilates oktató:

„Drága Mariann! Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon, és imádom a Pilates-t! Nekem nagyon sokat jelent ez a torna, hiszen a gerincsérvem után többek között e mozgás segítségével épültem fel, és már akkor elhatároztam, hogy Pilates oktató szeretnék lenni! Hála az Égnek, hogy megtaláltalak Téged, nekem Te vagy a Mester, és a leghitelesebb előadó az országban! Örülök a nemzetközi diplomának, még nem tudom, hogy itthon, vagy Malagán fogom tartani az órákat! Mindenképpen tartsuk a jövőben is a kapcsolatot, hiszen folyamatosan szeretnék majd új dolgokat tanulni Tőletek! Puszillak, Barbi”

Kovács Klaudia Éva Pécsről jött el a Kismama és a Gyermek tréningjeinkre, ő így írt:

„Szia Mariann!
Csak azért írok, mert a tréningek nagyon jók voltak, és amit alig hiszek el, hogy másnap izomlázam volt, pedig edzettnek mondom magam! Minden nap csinálom a gyakorlatokat, és  nagyon érdekesnek találom, nagyon tetszik! A januári Pilates oktatóin mindenképpen szeretnék részt venni! Szép estét kívánok, üdv: Klaudia”

Szikora Julitól – Érdről – ezeket a sorokat kaptuk:

Szia Drága Marianna! A Pilates olyan új lendületet adott az életemnek és olyan új kapukat nyitott meg számomra a fitness területén, amelyek átgondolása révén szeretném megváltoztatni az egész üzleti
Menetemet, kimondottan ezen a területen kívánom az jövőt megalapozni. Óriási sikereket könyvelek el maganak, és óriási jövőt ezen a területen. Meg szeretém valósítani a lassításra rávezető utat és megnyitni ennek kapuit mások számára is. Ez az óra az amikor azt érzem nem csupán energiát veszítek, de kapok is a vendégeimtől. Egyszóval köszönöm a nagszerű oktatást, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt! Szeretettel üdvözöllek, Szikora Juli”

Drocsa József siker storyja követendő példa

"Carnival Pride a luxus hajó neve, amelyiken Fitness Directorként dolgozom. 2006 elején
egy csendes kikötői nap volt, a vendégek nagy része a parton pihent, amikor egy idősebb
hölgy lépett be a sport terembe egy kicsit félénken. Láttam, hogy bizonytalannak tűnik,
ezért odaléptem hozzá, és megkérdeztem segíthetek–e.
Susan – így hívták őt – elmesélte, hogy a férje, egy betegség miatt eveszítette mindkét
lábát, térdtől lefelé – azóta az életük nagyon megváltozott, a férj nagyon nehezen tud
járni, sokat feküdt ágyban, ami nagyon legyengítette. Érdeklődni szeretett volna, hogy
van-e valamilyen megoldás, hogy férje újból erőre kapjon, és könnyebben mozogjon.
Egy kicsit zavarban voltam, hirtelen nem is tudtam mit mondani, de egy találkozást
beszéltünk meg, aznap délutánra. El is jöttek, Tony volt az úriember neve. Nagyon
kedves házaspár volt, és miután elbeszélgettünk, rájöttem, hogy Tony azt szeretné, ha
annyira felerősödne, hogy támasz nélkül tudjon járni, tisztálkodni, stb.
Megígértem, hogy másnapra összeállítok egy mozgásprogramot, ami remélhetőleg
segíteni fog neki.

Gondolkodni kezdtem, mi volna a legmegfelelőbb ilyen helyzetben. Hirtelen a Pilates
jutott az eszembe, ahhoz, hogy könnyebben tudjon mozogni és visszanyerje az egyensúly
érzékét, a hasüreg izmainak újjáépítésére gondoltam, mert ez segít a test tartás javításán,
ugyanakkor az egyensúly megtartásában, és könnyebbé teszi a mindennapos törzs
mozgásokat (forgás, hajlás, döntés, stb.) A legfontosabb az volt, hogy egy széken, yoga
matracon, és egy gumi szalagon kívül, semmilyen egyéb felszerelésre nem volt szükség.

Másnap ismét találkoztunk, és neki láttunk a gyakorlatoknak. Nagyon egyszerű, abszolút
elemi gyakorlatok voltak. Próbáltam a test minden oldalára egy - két gyakorlatot
végeztetni, hogy a hasüreg első es oldalsó izmait, valamint az alsó hát izmait is igénybe
vegyük. Hanyat fekve has behuzással és légző gyakorlatokkal kezdtük, és lassú, váltott
lábememlésekkel, test hajlítással. Majd féloldalt fekve, lábemeléseket végeztünk, előre -
hátra láblendítésekkel folytattuk, és végül hason fekvő törzs emelést, láb emelést, és
váltott kéz-láb emelést ( egyszerűsített superman ). Utánána egy székre ülve a
gumiszalagot betettem a mű lábfejek alá, és arra kértem hogy miközben arra koncentrál,
hogy talpával a talajhoz nyomja a gumit, kezdje kezével húzogatni úgy, hogy az előre
elmutatott bicepsz, tricepsz, hát, váll, és mell gyakorlatokat ismételje. Három nap egymás
után elismételtük a gyakorlatokat, és ahányszor csak lehetett javítottunk rajtuk, hogy a
lehető legkönyebben tudja őket elvégezni. A kirándulás végén elköszöntünk, e-mail címet
cseréltünk, és abban maradtunk, hogy majd írni fognak. Sokáig nem volt hírem róluk de
olyan 2 hónapra a kirándulas után, Susan írt, hogy Tony hetente négyszer gyakorol és már
képes naponta több órat séta pálca nélkül járni, lefogyott egy kicsit, de legnagyobb
örömükre, egyre könyebben mozog. Azóta Tony már teljesen lemondott a sétapálcáról,
közben már étrendet is írtam fel neki, tehát egy teljes életmód változáson ment keresztül,
és nagyon boldogok.
Ekkor jöttem rá igazán a Pilates hatására, egyszerű elemi test gyakorlatok, amelyek
elvégzésére csak egy kis oda figyelés, és akaraterő kell, vissza adta egy rokkant személy
életörömét.
Ennek a történetnek hatására kezdtem el komolyan a Pilates módszerrel foglalkozni!"

Török Tamara - Miskolcról - ezeket a sorokat irta:

"Szia Mariann,

A múlt heti csütörtöki Pilates órámon egészen sokan jöttünk össze, aminek nagyon örültem. A max. 8 férőhelyes teremben 11-en voltunk, sikerült még így is kényelmesen, jó hangulatban tornáznunk. Jó visszajelzéseket kaptam, aminek nagyon örülök, és még több lendületet adnak. Az órák végén szeretem megkérdezni az embereket, hogy hogyan érezték magukat és a tornát. Ezt fontosnak tartom abból a szempontból, hogy ne üresen távozzanak az órámról.
Képzeld, a mai napon már lesz egy férfi vendégem is, úgyhogy vegyes lesz a csoport nemileg. Az egyik vendégem férje érdeklődött, és szeretné csinálni. Én pedig úgy gondolom, hogy senkit nem akarok megfosztani a Pilates módszer gyakorlásának élményétől.

Nagyon imádom a Pilatest és külön örömmel tölt el,hogy a vendégeim is elégedettek!"

  • Táplálkozási és Wellness Tanácsadói tanfolyam - Nemzetközi diplomás vagy Maqyar okleveles képzés 09.06 »
  • Jóga oktatói tanfolyam-Nemzetközi diplomás vagy Magyar okleveles képzés 09.06 »
  • Pilates oktatói tanfolyam II.szint - Nemzetközi diplomás vagy Magyar okleveles képzés 10.21 »
  • Senior tréner oktatói tanfolyam Nemzetközi diplomás vagy Magyar okleveles képzés 11.01 »
  • Spine Balance tanfolyam 11.01 »
Hírlevél feliratkozás


feliratkozás  leiratkozás