A Pilates módszer
KI VOLT JOSEPH H. PILATES?
Joseph Humbertus Pilates 1880-ban született Németországban, Düsseldorf mellett. Születése óta angolkórban, asztmában és izületi fájdalmakban szenvedett. Tinédzser korában kezdett el sportolni: gimnasztikázott, síelt, könnyűbúvárkodott.
Az egészséges test iránti vágya és eltökéltsége eredményezte, hogy 14 éves korára nemcsak megtanulta a test izomrendszerét, de – miután nagyon szép, izmos testet épített magának – felkérték őt, hogy álljon modellt anatómiai rajzokhoz.
Elsajátította a keleti mozgásvilág tudományát, amit egybeolvasztott a nyugati fiziológiai tanulmányaival. Így született meg a Pilates-módszer.
Pilates e módszerét, Controll-nak nevezte el.
1912-ben Angliába utazott, ahol bokszolóként, cirkuszi előadóként és önvédelmi-sport oktatóként dolgozott.
Az I. Világháború kirobbanásakor, a többi német nemzetiségővel együtt, őt is külföldi ellenségnek tartották. Ez idő alatt honfitársainak tanította meg a módszerét, a testedzésnek köszönhetően megerősödtek fizikailag, és elkerülték azt az irtózatos influenzajárványt, amely ezreket ölt meg.
Az I. Világháború befejezését követően, Joe Pilates visszatért Németországba, hogy továbbfejlessze módszerét.
Mivel a Controll-lal hazájában nem sok sikerrel járt, eldöntötte, hogy disszidál az Amerikai Egyesült Államokba.
Úton az Államok felé találkozott Clara-val, későbbi feleségével.
„Sokat beszélgettünk az egészség fontosságáról és az egészséges test fenntartásáról. Eldöntöttük, hogy nyitunk közösen egy Fitness Stúdiót” – mesélte Clara.
A Fitness Szalont megnyitották, hamarosan óriási népszerőségre tettek szert!
A Pilates módszert az utóbbi években fedezték ismét fel, elsőként az Egyesült Államokban, majd Nyugat-Európában, Ausztráliában is!
Magyarországi meghonosítása Szőke Marianna nevéhez főződik.
„A lelkünk az, amely irányítja testünket! Minden embernek követnie kellene e bölcs gondolatot!” (Joseph Pilates)
A PILATES TORNA ELőNYEI
Egy olyan edzésprogram, amely a jóga és a gimnasztika alapjaira épülve, hatásosan formálja alakunkat, segít megszabadítani bennünket hát, gerinc, izületi fájdalmainktól és segíti csökkenteni szervezetünkben a stresszt.
A gyakorlatok célja a test és a lélek összhangjának megteremtése, amit a lassú, kontrollált mozgással, a helyes légzéstechnikával, a koncentrációval, a külvilág tudatos kizárásával összekapcsolva teremthetünk meg.
A módszer gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott, korra, nemre, súlycsoportra való tekintet nélkül! Ez a torna kíméletességre törekszik, ezért nem csupán azok az emberek tudják végezni, akik karcsúsodni szeretnének, de olyanok is, akik valamilyen mozgásszervi betegségben szenvednek.
A vendégek elmondása támasztja alá, hogy már az első óra után érzi az ember: ez valami más, nem aerobic, nem kondi, nem izzadtam meg, mégis érzem, hogy az egész testemet átmozgattam, fantasztikusan jó érzés!
Később, a harmadik, negyedik alkalom után, már sokkal felszabadultabban, könnyebben és stressz nélkül mozognak a vendégek, hiszen tudják, ez az óra most nekik szól, semmi és senki mással nem kell törődniük, csakis saját magukkal!
A Pilates gyakorlatok erős és szép izmokat alakítanak ki testünkben, és megvan az az előnyük, hogy - amennyiben valamely okból kifolyólag abbahagyjuk – az addig elért eredményeink megmaradnak.
Sőt, bármikor, amikor újra kezdjük – akár 2 év múlva is – úgy érezzük, mintha csak tegnap tornáztunk volna utoljára!
A mélyizmok tornáztatásával jobban megértjük testünk és izmaink mőködését.
A kisebb, un. segédizmok is elkezdenek dolgozni, felfedezzük azokat az izmainkat is, amiket eddig még soha nem éreztünk, vagy esetleg amiről azt hittük, hogy nem már, csupán zsír. Az esetleges felesleges zsírtömeg alatt is fontos izomréteg húzódik.
E módszer segítségével kontrollálhatjuk mozgásunkat, egészen olyan mozgástól kezdve, mint például a lépcsőzés, a bonyolultakig, hátfájás, vállfájás és egyéb izomfájdalmak nélkül!